Magyarország az innovatív oldalát mutatja be a második Kínai Nemzetközi Import Expón

  17 Dec 2019

Magyarország innovatív oldalát ismerheti meg a kínai közönség a második Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) – mondta Hendrich Balázs, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) vezérigazgatója szerdán Sanghajban, a magyar országpavilon megnyitóján.

A november 10-éig tartó kiállításon a 136 négyzetméteres magyar országpavilon a turisztikai látványosságok, a befektetési környezet és a kereskedelmi lehetőségek ismertetésén túl a Teqball nevű magyar innováció sporteszközeit is bemutatja az érdeklődőknek, akik ki is próbálhatják a játékot a görbített asztalon. A pavilonnál emellett a 4forDance és a Fricska táncegyüttes látványos előadásai bepillantást nyújtanak a magyar kulturális hagyományokba.
Az expón, amelyen Magyarország tavaly díszvendégként vett részt, idén ismét kitüntetett helyet kapott, az országpavilon mellett ugyanis egy 108 négyzetméteres mezőgazdasági pavilonnal is részt vehet, ahol a HEPA támogatásával magyar cégek mutathatják be termékeiket. Az érdeklődök itt egyebek mellett sajtokat, borokat és libamájat kóstolhatnak.
A szervezők beszámolója szerint a kiállításon idén mintegy 150 országból, illetve régióból közel 3000 cég vesz részt, az expó helyszínéül szolgáló, lóherét mintázó komplexumot pedig kibővítették, így közel 300 ezer négyzetméter áll rendelkezésre a résztvevők számára.

– MTI –